MFP logo PANTONE

Humánreaktor

infoblokk pageEFOP-1.5.3-16-2017-00100

Partnereink

Nyugat-Mecseki TIT nymtit

Rafz

rafz

generali

Elektromos tüzek megelőzése

Elektromos tüzek megelőzése

A lakástüzek között az elektromos eredetűek az előkelő második helyet foglalják el. Ezek a lakástüzek is egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek.

 

Napjainkban rengeteg elektronikai berendezés vesz minket körül, és számuk egyre csak nő. A nyári kánikulában természetes, hogy behúzódunk a hűvös szobába, és bekapcsoljuk a ventillátort, légkondicionálót, aztán a kellemesre hűlt lakás egyik szobájában televíziót néznek a gyermekek, a másikban videojátékkal játszanak, apuka a számítógépen dolgozik, míg anyuka a konyhában a villanytűzhelyen készíti az ebédet. Az újszerű technológiák megjelenésével az áramforrásokat hosszú ideig, sokszor megszakítás nélkül használjuk, emiatt az elektromos tüzek száma is megnövekedhet.

Az ilyen típusú tüzek általában két módon keletkezhetnek: vagy az elektromos áram által működtetett eszköz, berendezés hibásodik meg, ilyenkor a belsejében rendellenes hőképződés indul, és ez okozza a tüzet, vagy pedig a villamos hálózat hibája miatt alakul ki tűz, hiszen a régi építésű házaknál nem a mai kor terheléséhez tervezték az elektromos hálózatot. Amíg régen egy porszívó teljesítménye 600-1000 Watt között mozgott, napjainkban 1500-2200 Wattal dolgozik, egy hajszárító a korábbi 300 Watt helyett már 1000-1500 Wattot fogyaszt. És akkor még nem beszéltünk a mikrohullámú sütőkről, a klímaberendezésekről, a mosó-, szárító-és mosogatógépekről, melyek szintén túlterhelhetik a régi hálózatokat. Az elektromos hálózat korszerűtlenségére utalhat, ha többször pislákol a lámpa vagy a szikráznak a konnektorok. Minden évben több tucat olyan tűzeset következik be, amely az elektromos hálózat hibájára vezethető vissza. Ezek nagy része otthon jellegű létesítményekben keletkezik. A társasházakban, panelházakban, régi családi házakban és egyéb épületekben gyakran találkozni elhasznált, alulméretezett vezetékekkel.

Nagy teljesítményű készülékeit – elektromos kandalló, automata mosógép, szerszámgépek – ne használja egyidejűleg. Túlterheli velük a hálózatot, s így könnyen tüzet okozhat. Ha valamelyik villamos kisgépe, fűtőberendezése meghibásodik, a javítást bízza szakemberre.

Az ember persze nem figyelhet egyszerre mindenre, de amikor már nem használja a kávédarálót, a vasalót, a hősugárzót, a centrifugát, vagy a mosógépet, minden esetben kapcsolja ki a készüléket. Fontos tudni, hogy a gépek kapcsolója is elromolhat, ezért biztosabb, ha a csatlakozókat ki is húzza a konnektorból. Mindennapos dolog, hogy tönkremegy egy-egy olvadóbiztosíték. Elterjedt, veszélyes szokás, hogy ezeket a biztosítékokat nem egyszer úgymond megtalpalják, drótozzák, ez azonban tűzveszélyes!

A karácsonyfa díszítésére már kevésbé jellemző a hagyományos viaszgyertya alkalmazása, felváltották őket az elektromos füzérek, karácsonyfa izzók. A rossz műszaki állapotú, gyakorta engedély nélkül forgalmazott darabok azonban zárlatosak lehetnek, tüzet okozhatnak, ezért fontos, hogy legális forrásból, engedélyezett terméket válasszunk. Még így is fontos, hogy lehetőleg ne hagyjuk felügyelet nélkül a kivilágított karácsonyfát, ha pedig távozunk a lakásból, áramtalanítsuk a fát..

Elektromos tüzet tilos vízzel oltani!, Az oltáshoz használjunk porral oltó kézi tűzoltó készüléket vagy ha olyan nincs a háznál, akkor használhatunk homokot vagy valamilyen nem gyúlékony, nagy felületű anyagot, amely elzárja az oxigént a tűztől. Javasolt otthon egy tűzoltó készülék készenlétben tartása, mert a kezdeti tüzek oltására hatékonyan alkalmazható, így megfékezhetjük a kezdődő tüzeket, védelmezve családunk és vagyontárgyaink épségét.

Bármilyen tűz észlelése során a legfontosabb a gyors helyzetfelmérés. A tűz másodpercek alatt rohamosan elterjedhet, így ha látunk esélyt a tűz megfékezésére és eloltására, akkor azt azonnal kezdjük meg. Ha nincs ilyenre lehetőség, akkor az első dolgunk a tűzoltók értesítése legyen, és csak utána kezdjünk bele a tűz oltásába, illetve a kármentésbe.

Jó tanácsok az elektromos tüzek megelőzése, az otthonok védelme érdekében:

 

  • Túlmelegedés, rendellenes működés, furcsa, égésre utaló szag esetén azonnal válasszuk le az elektromos berendezést a hálózatról, húzzuk ki a konnektorból!
  • A kismegszakítókat, biztosítókat csak szakemberrel cseréltessük, javíttassuk!
  • Használat előtt nézzük át elektromos berendezéseinket, a csatlakozókat és a vezetékeket, hogy nincsenek-e eltörve, megrepedve!
  • Ne terheljük túl a hosszabbítókat, elosztókat, több elektromos hosszabbító kábelt ne csatlakoztassunk egymásba! Lehetőleg földelt eszközöket használjunk!
  • Ne használjon hosszabbítót, kábeldobot feltekerve! A feltekert kábel terhelve túlmelegszik, megolvad, tüzet, égési sérülést okoz.
  • Az elektromos fűtőkészüléket soha ne takarjunk le, ne tegyük közel bútorainkhoz, éghető anyagból készült tárgyainkhoz!
  • Ha nyaralni indulunk, vagy hosszabb időre elutazunk, ne hagyjuk áram alatt, konnektorba dugva az elektromos berendezéseket, mivel ezek még kikapcsolt, készenléti állapotban is fogyasztóként üzemelnek! Esetleges meghibásodásuk tüzet okozhat!
  • Kizárólag szabványos elektromos készülékeket használjunk! A szaküzletek csak ezeket árulják! A piacokon vásárolt bizonytalan eredetű villamos készülékek veszélyesek!
  • A jó kapcsoló és a jó csatlakozó üzem közben nem melegszik. Ellenkező esetben cseréltesse ki!
  • Lámpáiban mindig a foglalatnak megfelelő méretű és teljesítményű izzókat használjon!
  • Különböző anyagú vezetőket (réz és alumínium) nem szabad egymáshoz csatlakoztatni, kötéseket kialakítani!
  • Az elektromos hálózatban keletkezett hibákat minden esetben szakemberrel javítassa meg!

Dohányzás és nyílt láng veszélyei

Dohányzás és nyílt láng veszélyei

Sok lakástűz némi odafigyeléssel megelőzhető lenne. A nyílt láng használata a lakástüzek legfőbb forrása. Nyílt lángot leginkább a tűzhelyekben, kandallókban és a kályhákban használunk. Kiemelten figyelnünk kell arra, hogy semmilyen gyúlékony anyagot ne tároljunk ezek közelében, például ne a kandalló hőjével próbáljuk gyorsabb száradásra bírni a frissen mosott ruhákat!

Komoly gondot okozhatnak a felelőtlenül elhelyezett, illetve magukra hagyott gyertyák és mécsesek is: ezek könnyen leverhetőek, lángjuk pedig könnyen belekaphat a közelben lévő tárgyakba, függönyökbe, terítőkbe, esetenként bútorokba, és percek alatt kiterjedt lakástűz keletkezhet.

Az adventi koszorú által okozott tüzeket is többnyire az égve felejtett gyertyák okozzák. Annak érdekében, hogy elkerüljük a hasonló tűzeseteket, az adventi koszorút helyezzük nem éghető anyagból készült felületre (fémre vagy hőálló üveglapra) és közvetlen közelében ne helyezzünk el más éghető anyagokat, a koszorún elhelyezett gyertyákat csak felügyelet mellett égessük, a helyiségből távozás előtt azokat oltsuk el.

A karácsonyi tűzesetek többsége a felügyelet nélkül hagyott gyertyák, csillagszórók, esetenként a működésben lévő elektromos árammal működő lámpafüzérek helytelen, vagy felügyelet nélküli használatára vezethető vissza. A karácsonyfa jellemző tulajdonsága, hogy kiszáradásával egyenes arányban nő a tűzveszélyessége, ezért az ünnepet tönkretevő tűzesetek elkerülése érdekében javasoljuk: csillagszórót, díszgyertyát a karácsonyfán csak felnőttek gyújtsanak meg. A helyiségből való távozás előtt a gyertyákat el kell oltani és a csillagszóró maradványát is el kell távolítania fáról. Amennyiben a karácsonyfán nyílt lánggal működő díszeket helyezünk el, a fát ne helyezzük függöny közelébe és lehetőség szerint rögzítsük, hogy ne dőljön el. Az esetleg fellobbanó lángok elharapódzását vizes pokrócokkal, vagy ha van, kézi tűzoltó készülék alkalmazásával lehet leggyorsabban megakadályozni. Figyeljünk arra, hogy amennyiben karácsonyfatűz alakul ki és a fán elektromos lámpafüzér volt, vízzel vagy vizes pokróccal csak azután kezdjük oltani az ilyen tüzet, miután a lámpafüzér csatlakozóját kihúztuk a dugaljból!

Jó tanácsok:

  • Nagyon fontos, hogy az égő gyertyát, mécsest soha ne hagyjuk őrizetlenül otthonunkban.
  • A gyertyát a huzat eldöntheti. Fontos, hogy ilyen esetben a láng ne érjen el semmilyen éghető anyagot, például koszorút, asztalterítőt.
  • A meggyújtott gyertyát olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem tud eldőlni, a közeléből pedig el kell tenni a gyúlékony anyagokat.
  • Minden esetben legyen hőálló alátét a gyertya alatt.
  • A gyertya felett szintén nem lehet éghető anyag, például függöny. Gondoljunk arra is, hogy nyitott ablak esetén a huzat a láng fölé fújhatja a textíliát.
  • A kanóc ne legyen hosszabb egy centiméternél, ebben az esetben kisebb lesz a láng magassága.
  • Soha ne hagyjuk teljesen leégni az adventi koszorún gyertyát, ne várjuk meg, amíg az összes viasz elfogy, mivel az átforrósodott mécsestartó is tüzet okozhat.

Szintén veszélyforrást jelent a konyhai szeméttárolóba dobott, még izzó gyufa és dohánynemű, amelyek lángra lobbanthatják a kuka tartalmát, vagy a szemétledobóban felhalmozódott kommunális hulladékot. Legyünk körültekintőek és bizonyosodjunk meg arról, hogy csak teljesen eloltott gyufát és dohányneműt dobunk a szemetesbe. Kerüljük a tűzveszélyes folyadékok háztartási hulladék közötti elhelyezését.

Játékos kedvű gyermekeink – szülői felügyelet hiánya és a gondatlanság miatt – több tűzesetnek voltak már okozói. A kiskorú nem felelős cselekedeteiért, a szülők, a felnőttek mulasztása, ha a tűzgyújtó eszközöket olyan helyen hagyják, ahol a gyermek hozzáférhet. Elsősorban a padlás, a pince vagy a melléképület, illetve távoli szoba sarka az alkalmasnak vélt hely a tiltott játék, a gyufa és a cigaretta kipróbálására. A felügyelet hiánya tragédiához vezethet abban az esetben, ha a gyújtóeszközt (gyufát, öngyújtót stb.) hagyunk a gyermek közelében, illetve olyan szobában hagyjuk őket egyedül, ahol nyílt tüzelésű fűtőberendezés üzemel. Az ágyban fekvő pici is veszélyben van, különösen, ha közel tesszük az ágyat a tűzhöz.

A gyereket fokozatosan meg kell tanítani arra, hogy felismerje a veszélyt és a tűzszerszámoktól és a különböző hőtermelő berendezésektől ne féljen, hanem megfelelően használja azokat. Különösen fontos ez ott, ahol mindkét szülő dolgozik és a gyermeknek önállóan kell ellátnia magát, fűtenie kell és meg kell melegítenie az ételt.

Tanácsok röviden:

  • • A gyermek ágya ne legyen közel a hőforráshoz!
  • • Ne hagyjuk magára gyermekünket!
  • • Zárjuk el a gyújtóeszközt a gyermekek elől!
  • • Magyarázzuk el a tűz fontosságát és veszélyességét, hiszen a tűz nem játék!
  • • A nagyobbakat tanítsuk meg a tűz elleni védekezésre is!

Ahol nincs villany és a világítást petróleumlámpa, viharlámpa, gyertya vagy mécses szolgáltatja, ott fontos figyelni a lámpába kerülő petróleum vagy olaj gondos tárolásáról, kezeléséről. Lehetőleg kis műanyag kannában tároljuk ezeket az anyagokat, mert az üveg könnyen törik és a szétfolyó tűzveszélyes anyag veszélyt jelent. Legjobb, ha száraz homokot is tartunk otthon, hiszen ezzel gyorsan felitatható a kiömlött olaj vagy petróleum, az átitatott homok felseperhető és kivihető a lakásból. Ilyenkor ne feledkezzünk meg a szellőztetésről, mert a levegőbe éghető gázok kerülnek.

Nagyon sok tűz keletkezik DOHÁNYZÁS következtében.

A dohányzás egészségkárosító hatású, ennek ellenére nemcsak a felnőttek, hanem egyre több gyermek is a dohányzás rabjává válik. Esetükben fokozza a veszélyt, hogy nem ritkán olyan helyen dohányoznak, ahol az eldobott cigarettavég nagy valószínűséggel okoz tüzet. A dohányzók évente több száz tűzesetet okoznak. Aki dohányzik, fokozottan ügyeljen a biztonságra. A parázsló cigarettavég hőmérséklete 700 oC, ezért alkalmas az éghető anyagok meggyújtására.

 

Sok lakástűz vezethető vissza az ágyban való cigarettázásra: a cigarettából kihulló parázs, vagy az ágyba borult hamutartó csak órák múlva okoz tüzet – nagy valószínűséggel éppen akkor, amikor már alszunk. Növeli a veszély, amikor valaki alkohol fogyasztása vagy egyéb tudatmódosító szer használata közben gyújt rá, esetleg erős gyógyszert, altatót, nyugtatót vagy fájdalomcsillapítót szed.

 

Néhány jó tanács a dohányzással kapcsolatban:

 

Égő dohányneműt, gyufát és egyéb gyújtóforrást tilos olyan helyre tenni vagy ott eldobni, ahol az tüzet vagy robbanást okozhat.

  • Ha gyúlékony, robbanékony anyaggal dolgozunk, ne dohányozzunk!
  • Használjunk üveg, kerámia vagy fém hamutartót!
  • Ügyeljünk arra, hogy ne a földre vagy a hamutartó mellé hamuzzunk!
  • A cigarettavéget mindig gondosan oltsuk el, lehetőleg locsoljunk rá vizet!
  • A hamutartót sose ürítsük papírral teli kukába!
  • Az égő cigarettát sose tegyük gyúlékony, éghető anyagra!
  • Ágyban ne dohányozzunk!
  • Parázsló, égő dohányneműt ne dobjuk ki ablakon, vagy a gépkocsiból!
  • Égő cigarettát ne hagyjuk ott még a hamutartóban sem!

Szinergia Egyesület februári hírei

Tisztelt Pályázóink!

Irányító Hatóságunk a tegnapi napon megjelentette 7/2015 (II.17) számú rendeletét, amely az EMVA I. III. és VI. tengelyes forrásokból megvalósított projekt esetében, jogcímenként számos módosítást tartalmaz.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a „LEADER pályázatok" TK3 (2013 évi támogatási kör), valamint a „Turisztikai fejlesztések" támogatása TK5 (2013-ban megnyitott támogatási kör) esetében, illetve a „Vidéki lakosság és gazdaság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások" TK2 (2013 évi Falubusz ) a projektek végső befejezési időpontjai 2015 március 31 helyett, 2015 május 31 re hosszabbodtak meg.

Egyéb, a pályázókat érintő módosításokat, az alábbi linken érhetik el:
http://www.magyarkozlony.hu/dokumentumok/d160808a0d788a5f0c3742a4f3198cd920b43c07/megtekintes