Rafz
|
Római katolikus templom (Szentháromság)
Megnevezés: |
Római katolikus templom, Hetvehely |
Cím: |
Hetvehely, Rákóczi u. 29. |
Nyitva tartás: |
bejelentkezéssel, vasárnap mise alatt |
Kapcsolat: |
Strauszné Hell Magdolna |
Telefon: |
30/351-7487 |
Árpád kori templom:
A XIII. századi templom román stílusban épült, melyet a barokk korban átalakítottak. Az eredeti középkori épület egyetlen téglányalakú hajóból és négyzetes szentélyből állt, amelyet dongaboltozat fedett, ellentétben a síkmennyezettel fedett hajóval. A gótika idején a kis méretű templomhoz sekrestyét építettek. A templomban urasági karzat található, amely lehetett a kegyúr helye, de értékes kegytárgyak őrzőhelye is.
Az ide telepített németek állították helyre és 1760-tól 1883-ig használták istentiszteleti célokra. Az 1973-as ásatások idején itt kripta és sírfeltárás is történt, 1975-ben újították fel.
Plébánia ház
A 1798-ban barokk stílusban épült plébánia épület kétszintes tömegét keretezett ablakok tagolják. A széles fesztávból következően a magas tetőzetet csonkakontyos kivitelben készítették. A fröcskölt vakolat és a falak festése a kor hagyományainak megfelelő. A telket tömören falazott téglakerítés határolja.
Az 1798-ban épült barokk plébánia épületet kőfal veszi körül, amelyet a barokk stílusú kapuval együtt 1868-ban építettek.
Szentháromság templom:
A község új temploma 1883-ban épült, amikor a régi román kori kis templom szűkösnek bizonyult. A harangtorony a főhajó tömegéből előreugrik, homlokzatát párkányok tagolják. A templomablakok lizénákkal keretezett mezőkben helyezkednek el.
A sekrestye és a szentély tömege a templom tömegétől elválik, toldalékos jelleget mutat.
Főoltára és a padok a pécsi székesegyházból valók.